Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
A Gyulai Pálinkafesztivál párlatversenyén idén csak bérfőzők és magánfőzők indulhatnak, kereskedelmi főzdék nem, és amelyre ezúttal csak Magyarországról lehet mintákat küldeni. A fesztivált április 15. és 17. között rendezik meg a Várkertben.
Érkeznek a nevezések az újjászervezett Gyulai Pálinkafesztivál párlatversenyére, amelyen idén csak bérfőzők és magánfőzők indulhatnak, kereskedelmi főzdék nem, és amelyre ezúttal csak Magyarországról lehet mintákat küldeni. Varga-Bora Tímea főszervező elmondta, hogy első nevezésként egy gyömrői magánfőző körte-, szilva- és barackpárlata érkezett meg a múlt héten, azóta tizenegy ember regisztrált a versenyre összesen nyolc mintával. Nevezni március 20-ig lehet. Varga-Bora Tímea kiemelte: a nyilvános érzékszervi zsűrizés március 22-23-án lesz Békéscsabán, a verseny teljes menete a minták nyilvántartásba vételétől a jegyzőkönyvvezetésen át a pontszámok rögzítéséig számítógépes rendszeren keresztül történik.